Játék Androidra

Belépés

E-mail cím:
Jelszó:

Szavazás

Nincs szavazás

X. Testületi ülés

Testületi ülés, 2011. november 18.

Az összefoglalót Murányi Sándor bocsátotta rendelkezésünkre, aki az 1. napirendi pont második részétől követte figyelemmel az eseményeket, a JEGYZŐ ASSZONY NÉLKÜLI testületi ülésen.

Itt említette a polgármester, hogy Molnár Zoltán és Tomka István elmaradt képviselői tiszteletdíjuk iránti fizetési meghagyás ellen jogi úton lépnek fel.

Továbbá, hogy építőipari kft. 8,3 millió forintos követelése mellett az útépítő cég is követel 1,2 millió forint késedelmi kamatot. (Érdekes, hogy a polgármester nem ezek ellen fogalmaz meg ellenlépéseket, hanem a VOLT KÉPVISELŐK jogos követelése ellen.) Angyal László szerint az úttal kapcsolatban még vannak elmaradt feladatok és garanciális javítások. Ezeket nem hagyhatják figyelmen kívül.

M. Szabó Gy. indítványozta, hogy amíg Salgótarjánnal perben-haragban állunk, ne fizessék ki a közlekedési hozzájárulást.

Dr. Szabó I. az ÁSZ jelentését hívja segítségül a kormány égetésére; 150 milliárd forint kivonását említve az önkormányzatoktól.

A polgármester elmondta még, hogy a volt óvodavezetőt kifizették, mint ahogy a Magyar Aszfaltnak is a 4 milliós önrészt.

Második napirend az SZMSZ módosítása volt.

M. Szabó Gy. turisztikai szolgáltatással történő bővítést javasolt, valamint hogy a testületi ülések meghívója 7 nappal az ülések előtt kerüljön kiküldésre. 7 igen-nel elfogadták.

3. pont a költségvetés háromnegyedéves teljesítése volt.

M. Szabó Gy. kérte, hogy az új testület felállása óta eltelt időszakra gyűjtsék ki a pénzügyi forgalmat. (Ennek ugyan nem sok értelme van, de az időt jól eltöltheti vele a pénzügyes.)

Angyal László: A kommunális adó 74%-ra teljesült, rá kell menni a 100%-ra!

A polgármester szerint semmilyen adót nem lehet 100%-ra teljesíteni, de azért az adósoknak JELZÁLOGJOG BEJEGYZÉST helyezett kilátásba. (Nemrég még azzal kampányoltak, hogy az előző testület vezette be ezt az igazságtalan adót, de ők majd helyrehozzák a hibát…)

Következő pontként a Gazdasági programot vitatták meg.

Ezt M. Szabó Gy. dolgozta ki, aki szerkesztői munkát végzett, s szerinte a lényeg nem a konkrétumokban, hanem az irányokban és arányokban van. Ezt a születendő anyagot eljuttatják mindenkihez, és majd a következő ülésre hozzák az összegyűjtött javaslatokkal egyesített anyagot, ami ezután kerülhet elfogadásra.

Majd a költségvetési koncepció került terítékre.

M. Szabó Gy. elmondta, hogy nullszaldós költségvetést kell készíteni. Szorgalmazza a közkonyha pályázatot, bár nem tudja, mennyi az önrész. Megjegyzi, hogy az ő testületük nem felel semmiért, ami még az előző időben történt, és nem közösségi szempontoktól volt vezérelve.

Legyen igazi szociális bolt is, és a hivatal létszámának 30%-os csökkentését javasolta.

A polgármester ez utóbbit nem tudja elképzelni, mert ő látta, amikor a korábbi testület jóvoltából két és fél hónapra el kellett távoznia Karancslapujtőre, hogy mennyi is az elégséges létszám.

(Dr. Tóth és dr. Szabó folyamatosan panaszkodik a kormány tehetetlensége miatt, hogy így nem lehet tervezni.)

Dr. Szabó ennél a napirendnél jegyzi meg, hogy a képviselői tiszteletdíjnak szerepelnie kell a költségvetésben! (Érdekes!)

Felvetődött még, hogy érdemes-e a tekézőt működtetni, hiszen nem létkérdés. Továbbá gázfűtésről nem kellene-e vegyes tüzelésűre átállni az önkormányzati intézményekben.

Az MNV Zrt-nél folyamatban van a határátkelő ingyenesnek ígérkező átadása.

M. Szabó Gy. „A lakosságnak hátrányt okozó döntésekért a régi testületnek kell viselnie a felelősséget.” (S „természetesen” ez majd vonatkozik mindazokra a döntésekre is, amiket már az új testület hozott?!)

Szóba került a temető ügye is.

Angyal László szorgalmazza az urnahelyek „akciós” vásárlását. (Egyet fizet, kettőt kap?!)

Megemlíti (talán a tisztesség kedvéért), hogy az urnahelyeket még az előző testület alakíttatta ki. (Közösségi érdektől vezérelve, kb. harmadáron!)

Gőz G. egy pályázatra hívta fel a figyelmet (konyha + mikrobusz).

6. pont a hóeltakarításra vonatkozott. Ami a lényeg, hogy Molnár Pál (Nyeke) végzi majd Nágel István és a közmunkások segítségével.

A Vakok és Gyengénlátók Egyesületének kérését M. Szabó Gy. utasítja el, mondván, hogy senki külsőst nem támogatunk. Szóba ejti még a közelgő karácsonyt is, igaz, ő ezt Szeretetünnepnek nevezi. (Miközben a Gyűlölet-hétköznapjait éli, s ezt olvasható formában terjeszti is.)

Új pont a szelektív hulladékgyűjtés. Itt megtudhattuk, hogy a szerződéshez csatlakozás ideje lejárt, ennek ellenére a döntést tovább tolják decemberre, s addig megkérdezik, lehet-e még csatlakozni. (?)

A további lényeges pontokat zárt ülés keretében tárgyalták. Nem éppen a megszokott módon, hiszen általában személyi ügyeket és személyeket érintő döntéseket szoktak zárt ülésre vinni. (De manapság már sok kényes kérdés is titkos lett, akárcsak a testületi ülések időpontja, hiszen sem a honlapon nem jelenik meg, sem a civil közösségeket nem tájékoztatják róla. Az egyszerű falusiakról nem is beszélve.)